2019. Augusztus 24., Szombat - Bertalan
 
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció   
Hibás bejelentkezés!
Kérjük ellenőrizze a megadott felhasználói nevet és jelszót! Amennyiben nem tudja bejelentkezési adatait, úgy kérjük használja jelszóemlékeztetőt! Ha még nem regisztrált oldalunkon akkor kattintson ide!
Hogyan ettem kutyát? NE (2014. február 19.)
1391504111hogyanettem02.jpg Az Újvárosi esték új évadának második darabja: Gál Tamás színművész játssza Jevgenyij Griskovec színművéből készült előadását


ÚJVÁROSI ESTÉK

2014. február 15., szombat 18 óra

A kalinyingrádi születésű, kortárs orosz színész-drámaíró a művet személyes élményei alapján írta, feldolgozva a csendes-óceáni orosz flottánál töltött három évét. Az élmények szórakoztató formájú előadásából megrázó erejű gondolatok születnek emberi létünk értelméről és a szabadság fogalmának hétköznapi megvalósulásáról.


 Gál Tamás színművész

A fentebbi szavakkal szólt az előadás beharangozója, de azt hiszem, a nézők - akik zsúfolásig töltötték meg ezúttal is a termet - sokkal többet kaptak. Már ahogy érkeztek be az előadás színterébe, furcsa látvány fogadta őket: ott ült a színész egy vörösre festett ládán, amely szinte kiégett a fekete háttérből, s az az ember - aki már nem is a színész volt - láthatóan morfondírozott valamin. Aztán váratlanul, szinte a semmiből megszólalva beszélni kezdett. Ő már Griskovec volt, ennek a legendás katonatörténetnek az elbeszélője és elszenvedője. Gál Tamás oly személyessé formálta az alakját, hogy nehezen lehetett eldönteni, mikor ki szólal meg a figurából: ő vagy Griskovec, vagy esetleg közülünk, nézők közül valaki?

Az apró, majdhogynem hétköznapi történetekből - a hosszú vonatozás a távol-keleti flottabázisra, a szolgálat helyére, a reggeli ébresztők rituálisan groteszk rendje, a szolgálat közbeni megaláztatások, a katonabarátságok kiüresedése - végül összeállt a kép: ez az előadás igazából arról szól, hogyan őrizheti meg az ember bármilyen embertelen körülmények között is az önazonosságát, belső identitását, személyes szabadságát, hogyan tud ellenállni a személyisége integritását sértő szándékoknak.

Végül a nézők választ kaptak a darab címében föltett kérdésre is: "Hogyan ettem kutyát?" Griskovec koreai származású katonatársa akarta emlékezetessé tenni társai számára az együtt töltött éveket: csupa jó szándékból hívta meg őket a maga főzte ebédre. A történet talán az előadás legszebb pillanata: Griskovec - Gál Tamás agyában az ünnepi evészet alatt ott pörögnek a fölzaklató képek. Ezt a kutyát most talán egy kislány keresi, akinek a kedvence volt, vagy talán egy idős nyugdíjas bácsi, akinek egyetlen társaként szolgált... Ők pedig esznek.

Az előadás finom humorát, lebegő és torokszorító pillanatait vastapssal köszönték meg a nézők GálTamásnak. De talán a leginkább értékmérő annak a 16 éves fiúnak, Mariónak az elejtett mondata volt, amellyel az előadást követő beszélgetés után kijött a teremből: "Én nem tudtam, hogy ilyen jó a színház." Aztán hazafelé menet még sorolta és sorolta a számára emlékezetes pillanatokat, amelyeket most már biztosan magával visz.


Tekintsék meg az oldal alján elhelyezett képgalériánkat is az előadás képeivel!




< vissza


  üzenete: 2018.03.22.

  üzenete: 2017.03.31.

  üzenete: 2017.02.23.

  üzenete: 2016.11.18.

  üzenete: 2016.09.23.

  üzenete: 2016.03.17.

  üzenete: 2016.02.15.

  üzenete: 2015.12.03.

  üzenete: 2015.10.22.
Tisztelt Igazgató Asszony!
Most már az évi programok vége felé szeretnénk köszönetünket kifejezni azokért a tartalmas , értékes és szórakoztató programokért , amelyeket láthattunk és halhattunk . Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy szórakozásunk és pihenésünk egy része új értelmet kapott . Gondolok itt arra a különféle médiákban és TV-k -ben látható műsorokra , amelyek üresek, erkölcstelenek , értelmetlenek , és nincsen semmi mondanivalójuk .
Ezen túlmenően kellemes volt látni , hogy még milyen sokan vannak mások is máshol , akikre érdemes odafigyelni , mert tehetségesek .
Végezetül gratulálunk a jó programok válogatásáért , felkutatásáért és megszervezéséért.
Tisztelettel: Móra Géza és Rózsa

  üzenete: 2015.05.07.

  üzenete: 2014.12.12.

  üzenete: 2014.11.03.

  üzenete: 2014.07.07.

  üzenete: 2014.02.05.
Könyvolvasó és könyvszerető gyerek voltam. Harmadikos koromban – kölcsönvéve nagyapám asztalosszerszámait – kispolcot eszkábáltam néhány deszkalapból a könyvtáram számára. (Először kistraktort akartam, aztán meggondoltam magam.) A teljes állomány – karácsonyokra ajándékozott mesekönyveim, kitűnő tanulmányi eredményeimért kapott jutalomkönyveim – mind elfért a nyolcvan centis deszkalapon. Aztán hatodikos koromra kinőttem a kispolcot: erről főként kedves magyartanárom, Horváth Károly tanár bácsi tehetett – folyton könyveket kaptam tőle ajándékba. (A Petőfim is tőle van!) Mindegyik könyvem a szívemhez nőtt ebből az időből, de van egy, amelyikhez egészen különleges kapocs fűz. Egy 1972-es József Attila-kiadás, szilvakék kötésben. Ez volt az első könyvem, amelyet a magam kedvére, saját keresetemből vettem.
Saját zsebpénzből könyvet venni akkor sem volt olcsó mulatság. Harmincegy forintot kóstált a könyv, s már hosszabb ideje barátkoztam vele a falunk vegyesboltjában. Mert hogy ott lehetett kapni kenyeret, lábost, biciklit és borjúkötelet – meg könyvet is. Két sor volt belőlük a bolt egyik sarkában, jó három méter magasságban, csak létrával lehetett elérni őket. Gömbös bácsi, a boltosunk kicsi korom óta ismert, és nagyon megbízott bennem: bármikor bemehettem a pult mögé, s fölülhettem a létra tetejére, hogy a könyveket böngészhessem. S akkor hetedikes koromban kezembe akadt ott a szilvakék József Attila. Két verset tudtam addig tőle: a Mamát és az Altatót. S ahogy ott a létra tetején ismerkedni kezdtem a többivel – megszédültem. Nem, nem estem le a létráról, de valami megmagyarázhatatlan erő kerített hatalmába: birtokolni akartam azokat a verseket.
Elhatároztam, hogy megveszem a könyvet. Csakhogy nem volt pénzem. Alkuba bocsátkoztam hát édesanyámmal: reggel és este én viszem át a csarnokba a frissen fejt tejet, ha a tejpénzből kapok naponta 50 fillért. Több mint két hónapig gürcöltem: mivel jól tejeltek a teheneink, egy-egy alkalommal, három kannában úgy huszonöt liter tej húzta a két karomat. Bírtam, bár néha sírnom kellett a fájdalomtól, annyira belevágott a kannák vasfüle a tenyerembe. Esténként még a szívem is fájt hozzá, mert a csarnokban néha egy órát is kellett várni, mire kiönthettem a tejet – közben a barátaim kinn fociztak a nyárfásban. Tűrtem. S szinte naponta ellenőriztem, megvan-e még a szilvakék könyv.
Mire leszámoltam a pultra csupa 10, 20 és 50 filléresből a könyv árát, már szinte minden verset elolvastam belőle. Aztán mikor hazarohantam vele, újra végigolvastam akár egy regényt – az elejétől a végéig. Mai eszemmel tudom, szinte semmit sem értettem belőlük, csak azt éreztem: ezeket olvasni jó. A saját könyvemből még jobb.
Több József Attila-kötetem is lett azóta. De ha csak úgy bele akarok feledkezni az olvasásba, akkor ezt a szilvakék kötetet veszem a kezembe. És tanítani is csak ebből tudok.

Németh Ervin

  üzenete: 2013.03.13.


Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztrálja magát!
1392818962gal_12.jpg
Hogyan ettem kutyát?
CSOPORTJAINK
EGYESÜLETEK
PARTNEREINK