2019. Augusztus 24., Szombat - Bertalan
 
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció   
Hibás bejelentkezés!
Kérjük ellenőrizze a megadott felhasználói nevet és jelszót! Amennyiben nem tudja bejelentkezési adatait, úgy kérjük használja jelszóemlékeztetőt! Ha még nem regisztrált oldalunkon akkor kattintson ide!
Candide (2010. november 13.)
1289899648_IMG9077candide01.jpg A Forrás Színház előadása az Újvárosi esték keretében

 

 

 

November 13-án, szombaton este 18 órakor rendhagyó módon kezdődött az Újvárosi esték legújabb rendezvénye, amelynek keretében a Forrás Színház társulata arra készült, hogy eljátssza a

Candide

című színjátékot.

 

A nézők izgalommal várták az előadás kezdetét, hiszen ezúttal nem ülhettek be jó előre a megszokott helyükre, mivel a "híresztelések" szerint az előadás már az újonnan készült várakozótérben elkezdődik. S valóban, egyszer csak kilépett a teremből egy hosszú átmeneti kabátot viselő férfi, aki a minden jó ígéretével csalogatta beljebb a leendő nézőket. Számukra is hamarosan kiderült, hogy az illető férfiú a jeles Pangloss mester, a leibnitzi filozófia feltétlen hirdetője, aki szerint ezen a világon minden a lehető legjobban van elrendezve.

 

Belépéskor furcsa világ fogadja a nézőket: elöl néhány szék és asztal, szerte a padlón - a nézőtér minden zegzugát betöltve - szétszórt újságlapok. A szereplők ezek közül emelnek fel időnként egyet-egyet, s híreket, cikkrészleteket olvasnak fel belőlük. A hírek aktuálisak, a nézői jelen időhöz kapcsolhatók, némelyiket mintha a tegnap esti híradóban láttuk volna: vannak köztük katasztrófa-tudósítások vagy éppen színes bulvárhírek - a szereplők Pangloss mester felügyelete mellett nagy tudásszomjjal vetik bele magukat a hírek világába.

 

 

Ahogy szereplőket, magukat a nézőket is szinte szó szerinti értelemben elönti, majdhogynem maga alá temeti a töméntelen mennyiségű információ. Jó lenne eligazodni benne - ám ehhez csak Pangloss mester filozófiája jelent útmutatást.

 

A Voltaire-regényben – amely az iskola 9. évfolyamának kötelező olvasmánya – ugyanúgy, ahogy az előadásban is fatális véletlen billenti ki a szereplőket az idillinek és gondtalannak tetsző világlátásukból. NIncs saját akaratuk, puszta bábjai a sorsnak, csupán elszenvedői a világot mozgató erők játékának. S kezdetét veszi a nagy kaland, ahogy az a pikareszk regényekből ismerős: mozaikszerűen kerülnek egymás mellé a jelenetek, mintha egy reneszánsz kori "orbis pictus" (a világ leírása) lapjait pergetnénk.

 

 

Az előadásban maga a rendező, Ács Tamás kelti életre Pangloss mester figuráját: a kezdet kezdetén szinte párhuzamot von a színészi és a rendezői szerep között - még az előadás rendezőjeként invitálja beljebb a szórakozni vágyó nézőket, majd Pangloss mesterkét, tanítóként jelenik meg, hogy végül narrrátorként és  más szerepek megformálójaként is feltűnjön. Papp Attila Candide-ként száguldozza be a felfedezni neki szánt világot, miközben orgonajátékával kiveszi részét az előadás zenei világának megteremtésében is. Szlúka Brigitta Kunigundaként - akár a regényben - itt is elfelejtődik néha, ám fuvolájával nagyszerű hanghatásokkal segíti a különféle hangulatok és helyszínek megidézését. Molnár Anikó filigrán alkatával szolgálólányként tüsténkedi végig a játékot, Czár László pedig a felfedezett világ szinte összes férfiszereplőjét eljászthatja.

 

 

Az előadás játéktere maga a világ: körbefogja, magába kebelezi a közönséget. Paradox módon a világ gazdagságát a játszók néhány mindennapi eszköz (asztal, székek, egy seprű) segítségével is tudják érzékeltetni, hiszen eleven és intenzív játékukban hajóvá változik az asztal, evezővé a seprűnyél - hogy csak egyetlen példát emeljünk ki a virtuóz stilizációra.

 

 

A Forrás Színház előadása az akaratereje által boldoguló, a világot megtapasztaló, világlátását a tapasztalatai alapján átértékelni képes ember dicsérete. A nézők pedig - akik között szép számmal voltak középiskolás diákok - nagy tapssal fejezték ki dicséretüket az előadás végeztével.

 

 

 

< vissza


  üzenete: 2018.03.22.

  üzenete: 2017.03.31.

  üzenete: 2017.02.23.

  üzenete: 2016.11.18.

  üzenete: 2016.09.23.

  üzenete: 2016.03.17.

  üzenete: 2016.02.15.

  üzenete: 2015.12.03.

  üzenete: 2015.10.22.
Tisztelt Igazgató Asszony!
Most már az évi programok vége felé szeretnénk köszönetünket kifejezni azokért a tartalmas , értékes és szórakoztató programokért , amelyeket láthattunk és halhattunk . Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy szórakozásunk és pihenésünk egy része új értelmet kapott . Gondolok itt arra a különféle médiákban és TV-k -ben látható műsorokra , amelyek üresek, erkölcstelenek , értelmetlenek , és nincsen semmi mondanivalójuk .
Ezen túlmenően kellemes volt látni , hogy még milyen sokan vannak mások is máshol , akikre érdemes odafigyelni , mert tehetségesek .
Végezetül gratulálunk a jó programok válogatásáért , felkutatásáért és megszervezéséért.
Tisztelettel: Móra Géza és Rózsa

  üzenete: 2015.05.07.

  üzenete: 2014.12.12.

  üzenete: 2014.11.03.

  üzenete: 2014.07.07.

  üzenete: 2014.02.05.
Könyvolvasó és könyvszerető gyerek voltam. Harmadikos koromban – kölcsönvéve nagyapám asztalosszerszámait – kispolcot eszkábáltam néhány deszkalapból a könyvtáram számára. (Először kistraktort akartam, aztán meggondoltam magam.) A teljes állomány – karácsonyokra ajándékozott mesekönyveim, kitűnő tanulmányi eredményeimért kapott jutalomkönyveim – mind elfért a nyolcvan centis deszkalapon. Aztán hatodikos koromra kinőttem a kispolcot: erről főként kedves magyartanárom, Horváth Károly tanár bácsi tehetett – folyton könyveket kaptam tőle ajándékba. (A Petőfim is tőle van!) Mindegyik könyvem a szívemhez nőtt ebből az időből, de van egy, amelyikhez egészen különleges kapocs fűz. Egy 1972-es József Attila-kiadás, szilvakék kötésben. Ez volt az első könyvem, amelyet a magam kedvére, saját keresetemből vettem.
Saját zsebpénzből könyvet venni akkor sem volt olcsó mulatság. Harmincegy forintot kóstált a könyv, s már hosszabb ideje barátkoztam vele a falunk vegyesboltjában. Mert hogy ott lehetett kapni kenyeret, lábost, biciklit és borjúkötelet – meg könyvet is. Két sor volt belőlük a bolt egyik sarkában, jó három méter magasságban, csak létrával lehetett elérni őket. Gömbös bácsi, a boltosunk kicsi korom óta ismert, és nagyon megbízott bennem: bármikor bemehettem a pult mögé, s fölülhettem a létra tetejére, hogy a könyveket böngészhessem. S akkor hetedikes koromban kezembe akadt ott a szilvakék József Attila. Két verset tudtam addig tőle: a Mamát és az Altatót. S ahogy ott a létra tetején ismerkedni kezdtem a többivel – megszédültem. Nem, nem estem le a létráról, de valami megmagyarázhatatlan erő kerített hatalmába: birtokolni akartam azokat a verseket.
Elhatároztam, hogy megveszem a könyvet. Csakhogy nem volt pénzem. Alkuba bocsátkoztam hát édesanyámmal: reggel és este én viszem át a csarnokba a frissen fejt tejet, ha a tejpénzből kapok naponta 50 fillért. Több mint két hónapig gürcöltem: mivel jól tejeltek a teheneink, egy-egy alkalommal, három kannában úgy huszonöt liter tej húzta a két karomat. Bírtam, bár néha sírnom kellett a fájdalomtól, annyira belevágott a kannák vasfüle a tenyerembe. Esténként még a szívem is fájt hozzá, mert a csarnokban néha egy órát is kellett várni, mire kiönthettem a tejet – közben a barátaim kinn fociztak a nyárfásban. Tűrtem. S szinte naponta ellenőriztem, megvan-e még a szilvakék könyv.
Mire leszámoltam a pultra csupa 10, 20 és 50 filléresből a könyv árát, már szinte minden verset elolvastam belőle. Aztán mikor hazarohantam vele, újra végigolvastam akár egy regényt – az elejétől a végéig. Mai eszemmel tudom, szinte semmit sem értettem belőlük, csak azt éreztem: ezeket olvasni jó. A saját könyvemből még jobb.
Több József Attila-kötetem is lett azóta. De ha csak úgy bele akarok feledkezni az olvasásba, akkor ezt a szilvakék kötetet veszem a kezembe. És tanítani is csak ebből tudok.

Németh Ervin

  üzenete: 2013.03.13.


Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztrálja magát!

CSOPORTJAINK
EGYESÜLETEK
PARTNEREINK